Keresés ebben a blogban

2010. december 27., hétfő

Citrusos csirkesaláta


Hozzávalók :

2 nagyobb zacskó salátakeverék
4 db mandarin
2 db narancs
35 dkg csirkemellfilé kockára vágva
1 db kaliforniai zöldpaprika
2 evőkanál szeletelt mandula
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál cukor
2 evőkanál balzsamecet
3 evőkanál olívaolaj
csipet só

Elkészítés :

Az olívaolajon megsütjük a csirkemellet, sózzuk, borsozzuk, és meglocsoljuk a narancsok kifacsart levével. Közben az öntet hozzávalóit összekeverjük, és kevés vízzel hígítjuk. A mandarinokat megtisztítjuk, a paprikát csíkokra vágjuk. A csirkehúst összekeverjük egy nagy tálban a salátával, a paprikával, mandarinnal, ráöntjük a szószt, és alaposan összeforgatjuk. A tetejére szeletelt mandulát szórunk.

Sonkás falatkák tojásos uborkatalpon

Hozzávalók 4 főre : 

1 kígyóuborka
6 tojás
24 szelet füstölt sonka
1 piros kaliforniai paprika
petrezselyem
majonéz
24 db olívabogyó

Elkészítés : 

Az uborka héját hosszában csíkosra vágjuk, így amikor felszeleteljük cakkos szélű köröket kapunk. 24 szeletre lesz szükségünk.
A tojásokat megfőzzük, felszeleteljük. 1-1 szeletet az uborkákra teszünk.
1-1 kiskanál majonézt kanalazunk rá.
Félbehajtjuk a sonkát, feltekerjük és fogvájó segítségével a tojásos uborkatalpra csücsültetjük.
Minden falatra paprikaháromszögeket tűzünk fogvájóval és olívabogyóval díszítjük.
Aprított petrezselyemmel megszórjuk.

Virsli tésztában

Hozzávalók  :

10 db virsli
1 cs. leveles tészta
1 tojás
mustár vagy ketchup ízlés szerint
szezámmag

Elkészítés : 

Lisztezett deszkán kinyújtjuk a leveles tésztát. 10 db 2-3 cm széles csíkot vágunk belőle.
Előkészítjük a virsliket. Ízlés szerint ketchuppal vagy mustárral kenjük meg.
A tésztaszalagokat kisebb átfedéssel, spirálosan rátekerjük a virslire.
Sütőpapírral bélelt sütőlemezre sorakoztatjuk. Villával felvert tojással megkenjük a tetejüket. Megszórjuk  szezámmaggal.
Előmelegített sütőben, 200 fokon pirosra sütjük.

Nagyon fontos,hogy elolvassuk a virsli és a leveles tészta csomagolását,és tejmenteset válasszunk !

2010. december 22., szerda

Pirított dió

Hozzávalók 1 főre :

5 dkg dióbél
1 evőkanál Liga vaj
néhány evőkanál cukor
egy marék szezámmag (elhagyható)

Elkészítés :

A megpucolt diót néhány percig vízben forraljuk.
A leszűrt diót cukorban meghempergetjük.
Szétterítve legalább 2 órán át szárítjuk.
Egy serpenyőben a vajat megmelegítjük, ebben addig kevergetjük a cukros diókat, míg a cukor rá nem karamellizálódik.
Megszórjuk szezámmaggal és átforgatjuk a serpenyőben.
Alufóliára borítjuk, a szemeket óvatosan szétválasztjuk egymástól.

2010. december 12., vasárnap

Karácsonyi figurás mézes

                                                      
Hozzávalók 4 főre :

2 tojás
1,5 dl méz
10 dkg porcukor
10 dkg vaj
1 ek kakaópor
1 tk szódabikarbóna
1,5 tk mézeskalács fűszerkeverék
50 dkg finomliszt
reszelt citromhéj

Elkészítés :

1 egész tojást és 1 sárgáját a mézzel, a porcukorral  és a vajjal összekeverjük. Hozzáadjuk a kakaóport, a citromhéjat meg a szódabikarbónát. Hozzádolgozzuk a fűszerekkel elvegyített lisztet.
Legalább 2 órát pihentetjük.
A tésztát lisztezett deszkán kb 1 cm vastagságúra kinyújtjuk. Különböző formákkal kiszúrjuk.
165 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Ízlés szerint díszíthetjük csokimázzal, cukormázzal (a megmaradt tojásfehérjét összekeverjük 10 dkg porcukorral és ezzel kenjük meg a tetejét), ehető gyöngyökkel, dióbéllel.
Légmentesen lezárható edényben tároljuk.

Gyors mézeskalács

 Képtalálat a következőre: „christmas cookies”
Hozzávalók 4 főre :
50 dkg finomliszt
1,25 dl méz
15 dkg porcukor
2 tk. mézeskalács fűszer
2 kk. szódabikarbóna
2 tojás 
15 dkg margarin

Elkészítés : 
A lisztet összekeverjük a szódabikarbónával és a mézeskalács fűszerrel. Ezután elmorzsoljuk a margarinnal.
A többi hozzávalóval egy jól formálható masszává gyúrjuk.
Lisztezett deszkán kb. 3-4 mm vékonyságúra kinyújtjuk, és a karácsonyi formákat kiszúrjuk.
Előmelegített (légkeveréses 165 fok, egyéb 180 fok) sütőben 8-10 perc alatt megsütjük.
Azonnal puha lesz. Zárható dobozban tároljuk!

Debreceni mézes sütemény

.
Hozzávalók 6 főre  :

■4 tojás
■10 dkg porcukor
■1 cs. sütőpor
■50 dkg finomliszt
■4 dl méz
■1-1 mokkáskanál őrölt fahéj és szegfűszeg
■10 dkg dió


1.A tojást és a porcukrot habosra keverjük.
2.A lisztet elkeverjük a sütőporral, a fűszerekkel. Hozzáadjuk a langyos mézet és a felvert tojást.
3.Margarinnal kikent tepsibe rakjuk. (kb. 2-3 cm vastagságban terüljön el benne)
4.A tetejét durvára vágott dióval szórjuk meg. Egy kicsit nyomkodjuk is  bele.
5.Előmelegített sütőben közepes hőfokon sütjük. ( 25-20 perc)

Illatos karácsonyi mézeskalács

                          Képtalálat a következőre: „christmas”                             
Hozzávalók 12 főre :
1 kg liszt
2 tk szódabikarbóna
25 dkg Liga vaj
40 dkg méz
20 dkg barna cukor
2 db tojássárgája
1 csipet fahéj
1 csipet szegfűszeg

Díszítéshez:
1 db tojásfehérje
25 dkg porcukor
1 csipet só

Elkészítés : 
Egy nagyobb keverőtálba tegyük bele a lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát és a fűszereket, valamint mindezek tetejére a megolvasztott margarint.
A mézet melegítsük meg, majd öntsük hozzá a többi alapanyaghoz.
Szép lassan kezdjük el keverni, én kézzel szoktam csinálni, mert akkor érzem, hogy mennyit kell még gyúrni. Miközben keverjük, adjuk hozzá a tojássárgákat. Ezután kezdődik az alapos gyúrás, míg közepesen kemény tésztát kapunk.
Ha kész, egy lisztezett deszkán gyúrjuk át mégegyszer.
Nyújtsuk fél centi vastagra, és különböző formákkal szaggassuk ki.
Tegyük sütőpapírral borított sütőlapra, és 180 fokon süssük 8-10 percig, amíg aranybarna nem lesz. A tepsiből kivéve hagyjuk kihűlni. (Csak a teljesen kihűlt és megkeményedett mézeskalácsot lehet tojásfehérjehabbal dekorálni, különben megfolyik.)
A tojásfehérjét a 25 dkg porcukorral és a csipet sóval kemény habbá verjük, majd habzsákba töltve lehet dekorálni a mézeskalácsokat.

2010. december 5., vasárnap

Ehető karácsonyfadíszek

 Szárított almakarikák

Az egyik legkönnyebben elkészíthető karácsonyi dísz a szárított almakarika. Az almákat mosd meg alaposan, majd töröld őket szárazra, és héjastul szeleteld leheletvékony karikákra. A szeleteket terítsd zsírpapírra, és helyezd meleg, száraz, szellős helyre, majd hagyd megszáradni, picit megaszalódni (ehhez kell 3-4 nap). Ezután fűzd fel őket cérnára vagy egy nagyon vékony selyemszalagra.

Aszalt narancskarikák

Az almához hasonlóan narancsból vagy egyéb citrusféléből is készíthetsz szárított díszeket. Mosd meg, majd töröld szárazra a gyümölcsöket, és egy éles késsel vágd fel őket néhány mm-es szeletekre. A szeleteket terítsd egy zsírpapírral befedett vágódeszkára, szétszórtan rendezgesd el a gyümölcskarikákat, s helyezd a deszkát száraz, jól szellőző helyre, akár a fűtőtestre is teheted, ha megoldható.

Hagyd szikkadni néhány napig, időnként persze fordítgasd meg a szeleteket. Ha kellően megszáradtak, és az összes víztartalmukat elvesztették, a közepükön húzz át egy színes rafiaszalagot, amellyel majd felakaszthatod őket a fára.

Tipp: A gyümölcsszeletekből girlandot is készíthetsz. Fűzd fel őket egy hosszabb cérnára, és az így kapott füzért rögzítsd a fenyő ágaihoz.


 Pattogatottkukorica-lánc

Pattogatott kukoricából könnyen készíthetünk karácsonyfaláncot vagy füzért. Semmi másra nem lesz szükséged a díszhez, mint rengeteg pattogatott kukoricára, nagyon erős cérnára vagy gyöngyfonalra és varrótűre. Óvatosan dolgozz, nehogy a fűzés során elszakadjon a készülő alkotás. Szemenként fűzd fel a kukoricákat, úgy, hogy mindegyiknek a közepén szúrd át a tűt, végül, miután elkészültél a fűzéssel, köss csomót a füzér végeire. A munka kissé egysíkú, közben hallgass egy kis karácsonyi muzsikát.
Tipp: A kukoricalánc egyhangúságát megtörheted színes bogyós gyümölcsökkel.

Extra tipp: Hasonlóan mutatós füzér születhet, ha puha zselés cukorkákat fűzöl fel egy vékony cérnára.

Kandírozott gyümölcsök

Tisztítsd meg az ananászt, és vágd karikákra. Tegyél kristálycukrot egy lábosba, és addig melegítsd, amíg folyékony és áttetsző nem lesz. Mártsd bele a felszeletelt ananászt, és tedd a szeleteket egy rácsra, hogy lecsöpögjön a felesleges cukormassza. Tegyél fémrácsot egy tálca fölé, és rendezd el a gyümölcsöket a rácson. Szárítsd ki meleg, száraz helyen, vagy tedd a sütőbe a legalacsonyabb hőfokon, és süsd addig, amíg a felületük már nem lesz ragacsos.

A kandírozott ananászszeleteket egy hústűvel vagy vastag tűvel fúrd át óvatosan, majd a felakasztáshoz fűzz a lyukba egy cérnát vagy egy vékony aranyszalagot.

 Linzer

Hozzávalók kb. 30 db linzerhez:

30 dkg liszt
20 dkg Liga vaj
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
1 cs.  vaníliás cukor
 fél (bio)citrom héja
1 tk. sütőpor
baracklekvár (a linzerek összeragasztásához)


Elkészítés :

Először a száraz alapanyagokat, így a lisztet, porcukrot, vaníliás cukrot, sütőport és a citromhéjat összekeverem, majd gyorsan belemorzsolom a margarint. Végül hozzáadom a tojássárgáját és jól összedolgozom.
A tésztacipót fóliába csomagolom és 1 órát hűtőben pihentetem.
A tésztából levágok egy darabot, porcukorral hintett deszkán fél cm vékonyra nyújtom. Linzerkiszúróval formára szaggatom és sütőpapírra sorakoztatom.
Előmelegített sütőben, közepes hőfokon 10 percig sütöm.
A lyukas és a teli sütiket baracklevárral összeragasztom, majd teszek még egy kis lekvárt a lyukakba.
Végül vaníliás porcukrot szitálok a tetejére.

A sütiket  célszerű még sütés előtt átszúrni, hogy karácsonyfadísznek tudjuk használni.


Mézeskalács

 Hozzávalók :

1 kg liszt, 1/2 kg porcukor, 6 tojás, 20 dkg méz, késhegynyi szódabikarbóna, ízlés szerint reszelt citromhéj, szegfűszeg, fahéj, esetleg ánizs.
A bábozás előtti nap estéjén célszerű összeállítani a tésztát, s be kell tenni a hűtőszekrénybe (akkor majd nem ragad). A meglisztezett gyúródeszkán a vékonyra kinyújtott tetszés szerint szaggathatók süteményformákkal, vagy vághatók előrajzolt kartonpapírok mentén a különböző figurák. A csillagokra, báránykákra, szívecskékre, házikókra, bábukra, s más sütőformákra díszítésként kerülhet dióbél, mandula, mogyoró, mák, ánizs, cukorhabból nyomott minta.
A sütésnél nagyon kell figyelni, vigyázni, mert a vékony mézes tésztát hamar "megkaphatja" a forró sütő, megéghet. A karácsonyfadísznek szánt, vagy a lakásban dekorációként felakasztandó mézeskéket melegen kell átszúrni vastag tűvel, hogy cérnát lehessen fűzni beléjük.



Habcsók díszek

Hozzávalók :

• 5 tojásfehérje
• 200 g porcukor
• 1 mokkáskanál citromlé
• tetszőleges ételszínezék
• fehér cukordara a díszítéshez

Az elkészítés menete:


A tojásfehérjét keverd el a porcukorral, majd forróvíz-fürdőben verd kemény habbá.
A habot oszd több részre, hogy néhány csepp ételszínezékkel különböző színűre festhesd. Egy adagot fehéren is hagyhatsz. A habcsókmasszát töltsd nyomózsákba, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe formázd meg a habcsókokat. Nyomózsák hiányában a masszából teáskanál segítségével formázz dió nagyságú halmokat. A süteményeket a sütőpapírral a tepsiből kivéve egy sütőrácson hagyd kihűlni. A habcsók díszeket dekorálhatod apró cukorgyöngyökkel, durva kristálycukorral vagy akár színes tortadarával is.

Marcipános szaloncukor – az ínyenceknek

Hozzávalók :

- 1/2 kg cukor
- 10 evőkanál víz
- ízesítő anyagok: feketekávé, marcipán, kókuszreszelék, kakaó vagy csokoládé és vaj

Elkészítés :

Egy lábosba tegyünk 50 dkg cukrot és 10 evőkanál vizet. Folyamatos keverés közben a forrástól számítva még 8 percig főzzük. Közben 6-7 perc után tegyünk tányérra egy kanál masszát, és gyorsan dörzsöljük el. Ha sűrűsödik és keményedik, akkor jó a cukor. Ekkor vegyük le a tűzről, és keverjük bele az ízesítőket.

Amennyiben kávéízesítésűt szeretnénk, akkor egy jó adag erős feketekávét és 3 deka vajat keverjünk bele (rummal is gazdagíthatjuk). A csokoládést úgy készíthetjük, hogy kétkanálnyi kakaót adunk hozzá vagy - ha gazdagabban szeretnénk - 10 deka csokoládét és 5 deka vajat.

Az így elkészített masszát porcelántálon vagy márványlapon - de lehet műanyag vágódeszkán is - nedves kézzel tetszés szerinti vastagságú rúddá sodorjuk. Kihűlés előtt megfelelő nagyságú darabokra vágjuk. Az elkészült szaloncukrot csokoládébevonóval is bevonhatjuk. Vágjunk méretre selyempapírt és színes csomagolókat, rojtozzuk be a szélét és - ha már jól kihűltek - csomagoljuk be a cukorkákat.

Házi szaloncukor – nagymamáink receptje szerint

Hozzávalók :

- 1 kg cukor
- 3 dl víz
- csokoládébevonó

Az ízesítéshez (fél kg cukoralaphoz) ízlés szerint:
- 2-3 evőkanál rum, citrom vagy narancslé,
- 30 dkg pörkölt, darált mogyoró,
- darált dió,
- mák,
- marcipán,
- kókuszreszelék, stb.

Elkészítés :

A cukrot és a vizet kevergetve, ujjpróbáig főzzük (a mutató- és hüvelykujjunkat hűtsük le hideg vízben, ezzel csípjünk egy picit a keverőkanálban lévő masszából. Ha 2-3 cm hosszú, nyúlós szálak képződnek a megnyitott ujjaink között, akkor kész van.)

Ekkor a cukros masszát töltsük vízzel kiöblített porcelántálba, a tetejét kissé permetezzük meg vízzel, és állítsuk hideg helyre. Amikor kihűlt, addig keverjük fakanállal, amíg szép, hófehér pép nem lesz belőle. Ezt annyi részre osszuk, ahányféle szaloncukrot szeretnénk készíteni. Az egyes fajtákhoz külön-külön melegítsük fel az adagokat, úgy keverjük hozzájuk az ízesítőt.

A formázáshoz legcélszerűbb egy fenék nélküli fadobozt márványlapra vagy jó minőségű műanyag vágódeszkára helyezni. Ebbe töltsük bele a még meleg cukorkaanyagot. Amikor kissé megszilárdult, nedvesített késsel simítsuk el a tetejét, és vágjuk egyforma darabokra a masszát. Másnapig szárítsuk, majd ízlés szerint bevonhatjuk csokoládéval is.

Ha készen állnak a csomagolásra, először zsírpapírba, aztán selyempapírba, majd sztaniolpapírba burkoljuk a cukorkákat, végül rojtozzuk be a csomagolás két végét.

Hogyan főzzünk otthon szaloncukrot?

A régi asszonyok fejében ez a kérdés soha nem merült fel, hiszen akkoriban nem volt ennyiféle szaloncukor. Manapság már bármelyik üzletben lehet kész szaloncukrot vásárolni, és ráadásul rengeteg ízben. A házilag készített cukorka azonban sokkal ízletesebb, finomabb, és nem utolsósorban – mivel mi készítettük -, tudjuk, hogy mi van benne.

Hozzávalók :

- 1 kg cukor
- 3 dl víz
- 2-3 evőkanál feketekávé
- kakaó
- csokoládéreszelék
- 1-2 citrom vagy narancs
- likőraromák
- csomagoláshoz selyempapír, celofán, díszes csomagolópapír, alufólia, aranyszál


Elkészítés :


Egy kg cukorhoz 3 dl vizet adunk és addig főzzük, míg szálasodni nem kezd. Ezután a cukrot áttöltjük egy vízzel kiöblített, nagyobb porcelántálba, vízzel gyengén meglocsoljuk, és hideg helyre tesszük.

Mikor kihűlt, fakanállal addig keverjük, míg szép hófehér pép lesz belőle. Annyi részre osztjuk, ahányféle ízű szaloncukrot akarunk készíteni. Az egyes részeket az illető ízzel külön-külön felmelegítjük és hideg fémlapra helyezett, fenék nélküli fadobozba töltjük. Ha kissé megkocsonyásodik, megnedvesített késsel lesimítjuk és kocka vagy téglalap alakúra vágjuk. Mikor az egyes darabok véglegesen megszilárdultak, becsomagoljuk őket.

Kávé ízű szaloncukrot pár kanál feketekávéval készíthetünk, narancs- és citromízűt úgy csinálhatunk, hogy finom reszelőn lereszeljük 1-2 citrom vagy narancs héját, és levükkel együtt beleöntjük a felmelegített szirupba. Ugyanúgy keverhetünk a cukorszirupba kakaót, csokoládét vagy menta-, esetleg másfajta likőraromát is.

2010. december 1., szerda

Csodás csokis muffin


Hozzávalók:

15 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg vaj, 15 dkg cukor, 3 evőkanál barackíz, fél csomag sütőpor, 5 dkg keserű kakaópor, 5 dkg tört étcsokoládé

Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverjük, hogy a tészta szép sima legyen. 12 muffinformába adagoljuk, majd 170 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük.

Brownie


Hozzávalók:
2 tojás, 1 bögre cukor, fél vanília rúd belseje (vagy egy csomag Bourbon vaníliás cukor), 1 csipet só, 12,5 dkg Liga vaj olvasztva, fél bögre holland kakaópor, fél bögre liszt

Elkészítés:
A tojásokat feltörjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát, a sót, és összekeverjük. A felolvasztott vajat elkeverjük a kakaóval és a tojásos masszához adjuk. A lisztet az előbbiekhez keverjük.
Vajazott, lisztezett jénaiba tesszük és 180 fokon, 15 percig sütjük.

Csokisoufflé



Hozzávalók:
10 dkg 70 %-os étcsokoládé, 10 dkg puha vaj, 2 tojás, 8 dkg cukor, 4 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor,  2 evőkanál porcukor a díszítéshez

Elkészítés:
A vajat és a csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, a cukrot és a tojást habosra verjük, a lisztet átszitáljuk a sütőporral. Ezeket finoman összeforgatjuk.

A muffinformát vajjal kikenjük, meghintjük kristálycukorral, majd megtöltjük a csokikrémmel és 170 fokra előmelegített sütőben 12 percig sütjük.

Ne hagyjuk a sütiket tovább a sütőben, mert a közepe megkeményedik.

2010. november 29., hétfő

Káposztás bukta


Hozzávalók:

A tésztához:

35 dkg liszt
1 evőkanál cukor
1 kávéskanál só
1 tojássárgája
1,5 dl langyos víz
2 dkg élesztő
3 evőkanál olívaolaj (lehet napraforgóolaj is)
1 tojás a kenéshez
köménymag a díszítéshez

A töltelékhez:

1 kisebb fej káposzta (kb. 1 kg)
1 dl olaj
só, bors
1 tojás


A káposzta külső leveleit leszedjük, a torzsáját egy éles késsel eltávolítjuk, majd négybe vágjuk, és lereszeljük. Elkeverjük egy evőkanál sóval, majd 10-15 percig állni hagyjuk. Ha kiengedte a levét, jól kifacsarjuk. Az olajat egy közepes lábasban felforrósítjuk, rátesszük a kifacsart káposztát, majd gyakran kevergetve megpirítjuk. Sóval és borssal ízesítjük. Hogy gyorsabban hűljön, egy tálra vagy tálcára borítjuk, és szétterítjük. Ha kihűlt, hozzákeverünk egy egész tojást. (Nem akkor, amikor meleg, nehogy kicsapódjon a fehérje, mielőtt a sütőbe kerülne.) Amíg hűl, elkészítjük a tésztát.
A cukrot, egy kanál lisztet és az élesztőt a langyos vízbe keverjük, és hagyjuk felfutni. A maradék lisztet, a sót és olajat egy tálban elmorzsoljuk, hozzáadjuk a felfutott élesztőt és a tojássárgáját, majd alaposan kidolgozzuk. Langyos helyen duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett deszkára helyezzük, majd egy 15 cm széles, 1 cm vastag csíkot nyújtunk belőle. A kinyújtott tészta hozzánk közelebb eső részére helyezzük egy csíkban a tölteléket. A tészta szélét körbe lekenjük tojással, és ráhajtjuk a tésztát. Jól lenyomkodjuk a széleinél. 3 centis darabokat vágunk belőle, megkenjük a tészta külsejét is a tojással, majd megszórjuk köménymaggal. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket egymástól akkora távolságra, hogy kelesztés után se érjenek össze. Langyos helyen duplájára kelesztjük kb. 15 perc alatt. 170 °C fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütjük.

Elkészítés: 60 perc
Kelesztés: 40 perc
Sütés: 20-25 perc

Currys rizottó


Hozzávalók:

2 tasak gyorsrizs, 1 kisebb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 30 dkg csirkemell filé, 1 piros húsú paprika, 15 dkg konzerv kukorica, 1 teáskanál szárított gyömbér, 1 kávéskanál curry, 1 kávéskanál csípős paprikakrém, 2 tojás, kevés olaj

Elkészítés:

Az olajon üvegesre pirítjuk a megpucolt, apróra vágott hagymát, közben feltesszük főni a rizst. A hagymához adjuk a húst, a gyömbért, sózzuk, borsozzuk, és nagy lángon lepirítjuk.

A megfőzött, lecsöpögtetett rizst, a piros húsú paprikát és a kukoricát a húshoz adjuk. Felforrósítjuk, majd a curryvel, a paprikakrémmel fűszerezzük. Utolsó lépésként a tojásokat felverjük, a rizses húshoz adjuk, és addig keverjük, míg a tojás megsül.

Mákos kuglóf liszt nélkül

Hozzávalók:

20 dkg Liga vaj, 6 dkg porcukor, 8 tojás, 15 dkg kristálycukor, 20 dkg darált mák, 20 dkg darált dió, magozott meggy, só, fahéj, vaníliás cukor

Elkészítés:

A sütőt 200 fokra előmelegítjük, és a kuglófsütőt kivajazzuk, kilisztezzük. A porcukrot krémesre keverjük a puha vajjal, a csomag vaníliás cukorral, pici fahéjjal és egy csipet sóval. Ezután a krémbe keverjük a 8 tojássárgáját, a tojásfehérjéket pedig kb. 8 tojás sárgáját belekeverek ebbe a krémbe. A tojásfehérjéket a kristálycukorral kemény habbá verjük, majd felét a vajas masszába keverjük. Ezután fakanállal hozzáadjuk a diót, a mákot, alaposan eldolgozzuk, majd meggydarabokat keverünk bele, és végül jöhet a maradék hab is.
Kuglófformába öntjük, az előmelegített sütőbe tesszük, aminek a hőfokát 170 fokra visszavesszük. A sütési idő kb. 1 óra.

Narancsos kuglóf

Hozzávalók:

6 tojás, 35 dkg Liga vaj, 20 dkg cukor, 1 csomag sütőpor, 35 dkg liszt, 2 narancs reszelt héja, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg porcukor, 1 narancs és fél citrom leve, vaj, zsemlemorzsa a forma kikenéséhez

Elkészítés:

Robotgéppel a margarint habosra keverjük a cukorral, majd egyenként belekeverjük a tojásokat, a lereszelt narancs- és citromhéjat. Ezután kézzel óvatosan belekeverjük a sütőport és a lisztet.
Lassú tűzön kb. 50 perc alatt megsütjük. A porcukorban feloldjuk a narancs és citrom levét. Ezt a levet ecsettel vagy kenőtollal a még meleg kuglófba itatjuk.
Hidegen szeleteljük. Porcukorral meghinthetjük, de csokimázzal is be lehet vonni.
Ez a mennyiség 2 db őzgerinc formába (normál méretű) elegendő, de lehet kuglóf formában is sütni, vérnarancsból készítve még mutatósabb. Isteni finom!

Csodás csokis kuglóf

Hozzávalók:

25 dkg kristálycukor, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 10 dkg kókuszreszelék, 2 tojás, 3 evőkanál olaj, 3 dl ásványvíz, 3 evőkanál kakaópor, 40 dkg törhető csokoládé

Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverjük. A csokit egy zacskóba tesszük, és minden dühünket beleadva addig csépeljük, amíg apró darabokra nem törik. Kilisztezett kuglófformába öntjük, és készre sütjük (kb. 40-50 perc, tűzhelye válogatja).

Könnyű citrusos kuglóf

Hozzávalók:

3 tojás (szobahőmérsékletű), 3 pohár liszt, 1,5 pohár cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor, 1-1 közepes narancs és citrom reszelt héja és leve, 1 pohár olaj

Elkészítés:

A sütőt 170 fokra előmelegítjük. A szobahőmérsékletű tojásokkal (így jobban olvad a cukor) robotgéppel habosra keverjük a cukrot. Hozzákeverjük a gyümölcsök reszelt héját és az olajat, és tovább keverjük. Beletesszük az előzőleg összekevert lisztet, sütőport és vaníliás cukrot, majd a legvégén a gyümölcsök levét. Vékonyan kivajazott kuglófformában 30-40 percig sütjük.

Porhanyós vaníliás kifli

Hozzávalók:

42 dkg liszt, 30 dkg vaj, 22 dkg darált dió, 15 dkg porcukor, vaníliás porcukor

Elkészítés:

A puha vajat összedörzsöljük a liszttel, hozzágyúrjuk a diót és a porcukrot. Ha jól összedolgoztuk, dió nagyságú darabokra vágjuk, ezeket csinos kis kiflikre formázzuk, majd gyenge tűznél (170-170 fokon) világosra sütjük. Vaníliás porcukorban melegen átforgathatjuk. Minél tovább áll, annál finomabb.

Csokis kókuszcsók


Hozzávalók:


4 tojásfehérje, 20 dkg cukor, 25 dkg kókuszreszelék, 1 kiskanál méz, 5 dkg liszt, 1 citrom reszelt héja; a bevonáshoz: 10 dkg étcsokoládé vagy tortabevonó

Elkészítés:


A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, belekeverjük a mézet, a citromhéjat, a lisztet és a kókuszreszeléket. Sütőpapírral kibélelt tepsibe a masszából két megnedvesített teáskanál segítségével kis halmokat rakunk a tetejüket csúcsosra formázzuk.
Előmelegített sütőben 150 fokon 25-30 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni, majd a csúcsukat a vízfürdőn megolvasztott csokiba mártjuk.

Habkarika


Hozzávalók:
4 db tojásfehérje, 36 dkg porcukor, színes és fekete szórócukor

Elkészítés:
A sütőt 50 fokra előmelegítjük, két tepsit sütőpapírral kibélelünk. A fele porcukrot 80 ml vízzel odatesszük főni, néha megkeverjük. Közben elkezdjük felverni a tojásfehérjéket, a maradék porcukrot apránként adagolva. A cukorszirupot addig főzzük, amíg nagy buborékok képződnek rajta és sűrű, folyós lesz. Ekkor vékony sugárban hozzácsurgatjuk a fehérjékhez, és - már gőz fölött - tovább verjük, amíg borotvahab keménységű lesz. Csillagcsöves nyomózsákból emeletes karikákat nyomunk a sütőlemezre, a tetejüket megszórjuk a szórócukrokkal. Ekkor betesszük a sütőbe, a  sütő ajtaját egy fakanállal kitámasztjuk,

és 50 fokon szárítjuk 2 órán át. Ekkor elzárjuk, a sütőben hagyjuk kihűlni..

Adventi mézeskalács

Képtalálat a következőre: „advent”
Hozzávalók:
50 dkg liszt, 25 dkg méz, 10 dkg cukor, 12,5 dkg  Liga vaj, 1 tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 2,5 dkg kakaó, szegfűszeg, fahéj; a díszítéshez: 1 tojásfehérje, 10 dkg cukor, néhány csepp citromlé, 1 kávéskanál keményítő

Elkészítés:
A mézet a cukorral felforraljuk, beletesszük a vajat és megvárjuk, amíg kihűl. Ezután beletesszük a tojást, hozzáadjuk a lisztet, fűszereket, szódabikarbónát.
Jól összedolgozzuk alufóliába csomagoljuk, hogy ki ne száradjon, és két órára a hűtőbe tesszük.
Kivéve a hűtőből kinyújtjuk, szaggatóval formákat szúrunk ki belőle. Közepesen meleg sütőben megsütjük (vigyázni kell, nehogy megégjen, mert gyorsan sül).
A cukormázhoz a porcukrot a tojásfehérjével jól kikeverjük, hozzáadjuk a citromlét, hogy fényes legyen, és a keményítőt, hogy tapadjon. Addig keverjük, amíg szép fényes fehér nem lesz, és a csík, amit húzunk benne, látható marad, nem folyik össze. Megkenjük vele a kisült, langyosra hűlt mézeskalács tetejét. Egy nap múlva megpuhul.

Karácsonyi gyümölcstorta

Hozzávalók:
20 dkg mazsola
20 dkg aszalt gyümölcs (szilva,sárgabarack, füge)
4 db tojás
1 db rumaroma
2,5 dl cukor
9 dl liszt
25 dkg Liga vaj
3 dl hideg víz
1 csomag sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:
A margarint, a cukrot és az apró darabokra vágott aszalt gyümölcsöt, a vizet és a szódabikarbónát feltesszük a tűzre, és 5 percig kis lángon, állandó keverés mellett főzzük. Mikor kihűlt, beletesszük a rumaromát, és egy éjjelre letakarva állni hagyjuk. Nem kell hűtőbe tenni. Másnap összekeverjük a lisztet a sütőporral, az egész tojásokkal és a gyümölccsel. Egy 26 cm-es tortaformát kibélelünk alufóliával, és beleöntjük a masszát. Majd 150 fokos sütőben kb. 1,5-2 óra alatt készre sütjük. Ha teljesen kihűlt, alufóliába csomagoljuk, és 1-2 napig úgy hagyjuk állni. Nem kell hűtőbe tenni. Majd csokoládéval leöntjük, és ízlés szerint díszítjük.

Megjegyzés:
Marcipánnal is be lehet vonni a tortát, de csokoládéval is finom. Én kókuszreszelékkel szórtam meg, így a téli hóesést idézi elénk az ünnepi asztalon.

Karácsonyi fűszeres sütemény

Hozzávalók:
50 dkg liszt (lehet vegyes is)
25 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 tojás
1-1 citrom és narancs reszelt héja
3 evőkanál kakaó
1 csomag vaníliás cukor vagy 2 vaníliarúd belseje
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál sütőpor
csipet só

A díszítéshez:
20 dkg étcsokoládé
2-3 evőkanál olaj
darált dió, pisztácia, mandula, cukorgyöngy

Elkészítés:
Habosra keverjük a vajat a porcukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, a vaníliapépet vagy vaníliás cukrot és a reszelt citrom- ill. narancshéjat.

Összeszitáljuk a lisztet (én először úgy csináltam, hogy gesztenye- és búzalisztet tettem bele fele-fele arányban), sütőport, kakaót, fahéjat és a csipet sót, több részletben a vajas masszához adjuk, összegyúrjuk , cipót formálunk belőle, és legalább 2 órára a hűtőbe tesszük.
Lisztezett deszkán kb. 3 mm-re nyújtjuk (de úgy is finom, ha egy picit vastagabb), aztán tetszőleges formákat szúrunk ki belőle. 180 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt megsütjük. Nem szabad megvárni, amíg teljesen megszikkad, erre majd hűlés közben sor kerül. Vagyis addig kell sütni, amíg az alja egy nagyon picit megbarnul. Ekkor kivesszük, és hagyjuk kihűlni.
Közben gőz fölött felolvasztjuk a csokit, az olajjal összekeverjük. A sütik egyik oldalát ebbe mártjuk, majd ízlés szerint a darált magokba vagy a cukorgyöngybe mártjuk, és rácson hagyjuk megszáradni. Ezután fém ill. műanyag dobozban tároljuk, de nem kell sokáig, mert hamar elfogy úgyis.

Finn karácsonyi mézes

Képtalálat a következőre: „finnország karácsony”
Hozzávalók:
25 dkg méz
1 csomag mézeskalácsfűszer
30 dkg Liga vaj
30 dkg cukor
3 db tojás
1 kg liszt
3 kávéskanál szódabikarbóna

Elkészítés:
A mézet és a fűszereket összefőzzük. Hozzáadjuk a margarint, és addig keverjük, amíg kihűl.
Ezután felverjük a tojást, és hozzáadjuk a cukrot.
A liszt egy részét összekeverjük a szódabikarbónával, majd hozzáadjuk a mézes margarint. Végül belekeverjük a cukorral kikevert tojást és a maradék lisztet. A tésztát csak egy kicsit gyúrjuk össze.
Zacskóban egy éjszakára (én néha kettőre is, kutya baja nem lett még) hűtőbe tesszük. Másnap a tésztát kinyújtjuk, és tetszés szerinti formákkal kiszúrjuk. A sütőben aranysárgára sütjük. Kb. 200 db süti lesz ebből a mennyiségből.

Megjegyzés:
A tészta elég kemény, mikor kiveszed a hűtőből, a kéz melegétől megpuhul. Jó vékonyra nyújtsd, mert egy picit megpuffad sütés közben. 2 tepsivel dolgozz, kb. 160 fokon, mert nagyon gyorsan sül. Mikor úgy gondolod, hogy sülhet még picit, akkor jó. Ne süsd túl, mert könnyen megég vagy kemény lesz. Díszítheted még sütés előtt belenyomkodott magvakkal, vagy utána cukormázzal: 1 tojás fehérjét verj fel és keverj bele 15-20 dkg porcukrot .

Bio szaloncukor

Hozzávalók:
datolya
pirított mandula vagy mogyoró
karobpor (szentjánoskenyérfa terméséből készülő kakaópótló)
Elkészítés:
A datolyákat megtöltjük a pirított mandulával vagy mogyoróval, és karobporba forgatás után csomagoljuk.

Marcipános szaloncukor (fahéjas-gyömbéres, kókuszos-lime-os)

Hozzávalók:
20 dkg darált mandula
15 dkg porcukor
20 dkg étcsokoládé (lehetőleg jó magas, 50% feletti kakaótartalommal)
pár csepp mandulaaroma
víz
a fahéjas-gyömbéreshez: fahéj, reszelt gyömbér ízlés szerint
a kókuszos-lime-oshoz: lime leve és 10 dkg kókuszreszelék
Elkészítés:
Vízgőz fölött a csokoládét megolvasztjuk. 20 deka darált mandulát összekeverünk 15 dkg porcukorral. Tehetünk bele pár csepp mandulaaromát. Evőkanállal lassan vizet adagolunk hozzá, hogy gyúrható masszát kapunk. Óvatosan a vízzel, hogy a massza jó kemény maradhasson. Ha túl folyós keményíthetjük darált keksszel vagy darált dióval. Ízesítjük a fahéjjal/gyömbérrel vagy lime levével és kókuszreszelékkel. A masszából golyókat formázunk, és bevonjuk őket az olvasztott csokival. Ügyesebbek csinálhatják villával vagy fogpiszkálóra felszúrva, a kezdők egyszerűen kiskanállal kenjék el a masszán a csokit.
Hűtés után csomagolható.

Alap szaloncukor recept

Hozzávalók

50 dkg cukor
10 evőkanál víz
kakaó vagy csokoládé
Liga vaj

Elkészítés:

Egy edénybe öntjük a fél kiló fehér vagy barna cukrot, hozzáteszünk 10 evőkanál vizet. Folyamatosan kevergetve forrástól 8 percig főzzük. A hatodik percben egy kanál masszát tányérra teszünk és eldörzsöljük. Ha sűrűsödik és keményedik, a cukor elkészült. Levesszük a tűzről és ízesítjük. Az ízesítés történhet 10 deka csoki és 5 deka vaj vízgőz fölött összeolvasztott keverékével, 10 deka kókuszreszelékkel vagy fahéjjal, dióval, darált mazsolával, datolyával, pisztáciával.
Az elkészült masszát nedves kézzel rúddá sodorjuk. Ha lehet, porcelántálat vagy műanyag vágódeszkát használjunk. Mielőtt teljesen kihűl, tetszés szerinti darabokra vágjuk. Olvasztott csokoládéval bevonjuk, és a teljes kihűlés után színes papírba csomagoljuk. Fogunkat összeszorítva megpróbálunk kitartani karácsonyig.

Citromos rizsleves

Hozzávalók :

fél dl olívaolaj
70 dkg sertéscomb
4 sárgarépa
2 fehérrépa
3 liter zöldségleves
20 dkg rizs
só,bors
1 cs. petrezselyem
1-2 citrom

A csíkokra vágott sertéshúst fehéredésig sütjük,hozzáadjuk a karikára vágott sárgarépát,fehérrépát,kicsit összepirítjuk,felöntjük zöldséglevessel, és ha felforrt  , félpuhára főzzük. Beleszórjuk a rizst, sózzuk,borsozzuk,petrezselyemmel,egy citrom reszelt héjával, kicsavart levével pikánsra ízesítjük, és lefedve 20 perc alatt készre főzzük.

2010. november 28., vasárnap

Briós


Hozzávalók 22 darabhoz:
6 evőkanál langyos víz
3 teáskanál szárított élesztő
38 dkg finomliszt (+ egy kevés a nyújtáshoz)
15 dkg igen jó minőségű hideg vaj
1 teáskanál só
4 evőkanál finomszemű kristálycukor
4 egész tojás, közepes méretű, lehetőség szerint tanyasi (+ 1 tojássárgája kevés vízzel elkeverve a kenéshez)
Elkészítés:
A szárított élesztőt kevés cukorral elkevert langyos vízben feloldom. Nagyjából 5 perc elegendő, hogy az apró szemcsék felhabosodjanak. A lisztet, a maradék cukrot, sót egy nagy keverőtálba szórom, egészen apróra kockázom a vajat, amit szintén hozzáadok a lisztes keverékhez. A konyhai robotgép dagasztóbetétjével zsemlemorzsára emlékeztető állagúra keverem. Hozzáadom a feloldott élesztőt, a maradék vizet, majd egymás után a 4 egész tojást. 2-3 percig lassú, majd további 6-7 percen át erős fokozaton dagasztom. Fényes, sima tészta lesz az eredmény, mely könnyedén elválik az edény falától. Ezzel a munka fáradságos része véget is ért.
Fátyolnyi liszttel meghintett tálba helyezem a tésztát, a tetejére leheletnyi lisztet szórok, egy jókora darab frissen tartó fóliával szorosan lefedem, és legalább 12 órára a hűtőszekrénybe küldöm pihenni. Ennyi idő alatt az élesztőgombák szép lassan fejtik ki jótékony hatásukat, a tészta a duplájára nő.
A hűtőszekrényből kivett kissé kemény tésztát nagyjából 10 percig pihentetem konyhai hőmérsékleten, majd lisztezett felületen nagyjából 2 cm vastagságúra nyújtom. A tésztát (szemmérték alapján) 2/3-1/3 arányban kettészelem, és mindkét tésztaegységet 22 kis kockára darabolom. A nagyobbak kb. diónyi, míg a kisebbek kb. mogyorónyi méretűek lesznek, s a két csonthéjas alakját szem előtt tartva mindegyikből kis gömböket formálok.
Két muffintepsit kibélelek papírgallérokkal. Minden papírral bélelt mélyedésbe egy nagyobb golyóbist helyezek, majd megkoronázom őket a kisebb gombokkal. Konyharuhával lefedve konyhai hőmérsékleten kelesztem még 1,5 órát.
Az alaposan megkelt briósokat vékonyan megkenem a vízzel kevert tojássárgájával, 175 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt aranyszínűre sütöm.
Megjegyzés:
A kész briósok remekül fagyaszthatók, így, ha nem fogynak el frissen, érdemes a fagyasztóban tárolni belőlük néhány adagot. Felengedés nélkül, sütőbe tolva 2-3 perc alatt tökéletesen frissek lesznek ismét!

Mandulás- fűszeres perec kétféle tésztából

Hozzávalók 20 darabhoz :
1/2 csomag fagyasztott leveles tészta
5 dkg darált mandula –
kissé megpirítva
4,5 dkg finomszemű barna nádcukor
1 csipet só
1,5 teáskanál mézes sütemény fűszerkeverék
1 kis tojás (különválasztva a sárgája és a fehérje)
7,5 dkg puha vaj
5 dkg rétesliszt
10 dkg finomszemű kristálycukor
Elkészítés:
A leveles tésztát szobahőmérsékleten felengedem. Eközben zsiradék nélkül egy teflonserpenyőben kicsit pirítom a mandulát. Amíg a mandula hűl, szétválasztom a tojást, kimérem az alapanyagokat.
Egy nagyobb keverőtálban elektromos habverővel habosra keverem a barna cukrot, a mézes sütemény fűszerkeveréket, a sót, a vajat, hozzáadom a tojássárgáját, majd a mandulát és a lisztet. Majdnem krémszerű lesz a végeredmény, melyet nagyjából 10X10 cm-es négyzetté formálva frissen tartó fóliába csomagolok, kb. 30-40 percre beteszem a fagyasztóba.
A leveles tésztát lisztezett felületen kb. 20X24 cm-es téglalappá nyújtom. Két részre vágom úgy, hogy két 20X12 cm-es téglalapot kapjak. Az egyiket vékonyan megkenem tojásfehérjével. A 30-40 perc elteltével fagyasztóból kivett fűszeres mandulás tészta már nyújtható állagú. Két fólialap között 20X10 cm-es téglalappá formálom, majd a fólia segítségével ráborítom a tojásfehérjével megkent leveles tésztalapra. Ez a legnehezebb művelet. (Előfordul, hogy néhány ponton túlcsordul a mandulás massza, de semmi probléma, éles késsel gyorsan méretre vágható, a maradékból pedig önálló sütemény készülhet.) Az üres leveles tésztát is megkenem tojásfehérjével, s ezzel borítom be a mandulás réteget úgy, hogy a megkent oldala rásimuljon a mandulás rétegre. Az egész hasábot befedem fóliával, és újabb 35-40 percre beteszem a hűtőbe.
A kellően lehűlt tésztahasábról nem távolítom el a fóliát, így nyújtom egyenletesre. A mérete már nem nő jelentősen, de fontos, hogy egyenletes legyen a vastagsága. Ekkor leveszem a fóliát, vékonyan megkenem a tetejét tojásfehérjével, majd éles késsel – a mellékelt képhez híven – nagyjából 1 cm széles, 12 cm hosszú szeletekre vágom fel.
Az apró szemű kristálycukrot tányérba szórom. A süteménycsíkokat többször megcsavarom, pereccé formálom, s mindkét oldalukat meghempergetem a cukorban, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezem.
190 fokra előmelegített sütőben, középső rácsmagasságon, 12 perc alatt világosra sütöm. A sütésnél nem árt óvatosnak lenni, mert a cukor hajlamos nem csupán karamellizálódni a perecek alján, de gyorsan feketére is éghet. Ekkor sincs tragédia persze, éles késsel lekapirgálható az égett réteg, de azért ez nem az igazi megoldás, érdemes résen lenni. Biztonságos megoldás, ha a pereceknek csak a „képes” oldalát mártom meg cukorban, az aljukat nem.
A kisült pereceket rácson hagyom kihűlni.

Angol csokis tallér

Hozzávalók:
2,5 dl liszt
2,5 dl cukor
1 csomag vaníliás cukor
2,5 dl kakaópor
1 db tojás
pici só
1 csomag sütőpor
25 dkg Liga vaj
ízlés szerint esetleg dió, mogyoró
Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk,majd tallérokat formálunk belőle. A tallérok átmérője kb 2,5-4 cm legyen, a vastagságuk max. 1 cm. Azért kell csak ekkora, mert szét fognak terülni.
Helyezzük kikent vagy sütőpapírral bélelt tepsibe a tallérokat. Ha rendes, nagy tepsiben sütjük, egymás mellé hármat tegyünk, kisebb tepsibe kettőt.
Ezután előmelegített, 180 fokos sütőbe rakjuk, és 10-15 percig sütjük. Folyamatosan figyeljünk, mert gyorsan megég! Az idő előrehaladtával egyre rövidül a sütési idő.
Először szuflészerű a süti (amikor hozzáérünk, ott marad az ujjunk nyoma), majd kezd megszilárdulni. Ilyenkor kell kivenni, és hideg helyre vinni hűlni, végül lapáttal óvatosan felszedni őket.

2010. november 27., szombat

Diós panírba bundázott hal


Hozzávalók:
4 közepes méretű filézett hal
A panírhoz :
liszt
2 tojás
1 gerezd fokhagyma
10 dkg darált dió
zsemlemorzsa

bors
Elkészítés:
A halat megsózzuk, megborsozzuk. A tojást habosra verjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és egy kis sót.
A zsemlemorzsát összekeverjük a dióval.A halakat megforgatjuk a lisztben, a tojásban majd a
zsemlemorzsában. Közepesen forró olajban kisütjük.Burgonyapürével vagy párolt rizzsel tálaljuk.




Majorannás, vörösboros libacomb



Hozzávalók:
4 db libacomb
2 fej vöröshagyma
2 pohár vörösbor
2 alma
2 tk. mazsola
4 szem burgonya

majoranna
cukor
fahéj
Elkészítés:
A combokat megmossuk, lecsöpögtetjük és bedörzsöljük sóval. A hagymát felkarikázzuk.
A combokat tűzálló tálba tesszük, megszórjuk a majorannával, a hagymakarikákkal és felöntjük a vörösborral. Sütőben 180 fokon mintegy 35 percig sütjük.
Közben az almákat megmossuk, magházukat eltávolítjuk.
A mazsolát a fahéjjal és a cukorral összekeverjük és az almákba töltjük.
Az almákat és a meghámozott burgonyákat a libacombok mellé tesszük és kb. 25 perc alatt készre sütjük.
Tányérra rendezzük.
Az edényben maradt lét átszűrjük, kissé besűrítjük és ezt a szószt kínáljuk a combokhoz.

Vajas pogácsa



Hozzávalók:
40 dkg liszt
18 dkg Liga margarin
3 tojás
2 dkg só
1 cs. sütőpor
Elkészítés:
A lisztbe belekeverjük a sütőport.
A margarint a liszttel elmorzsoljuk, beleütjük a tojásokat, beleszórjuk a sót és tésztává gyúrjuk.
Ujjnyi vastagra nyújtjuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
A tetejét megkenjük tojással, tepsire tesszük és forró sütőben kisütjük.

Narancsos kacsa

 Hozzávalók:
1 pecsenyekacsa

fehér bors
4 narancs
2 ek cukor
1 dl gyenge borecet
1 dl fehérbor
1 ek liszt
1/2 dl pezsgő
olaj
Elkészítés:
A kacsát sóval, borssal bedörzsöljük, forró olajjal megöntözzük, fedő alatt puhára pároljuk, majd forró sütőben pirosra sütjük.
Egy narancsot meghámozunk és a héját nagyon vékonyan felmetéljük. A cukrot egy kis lábaskában aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a megforrósított ecetet, a narancshéjat, két narancs levét, a bort és 5 percig lassan forraljuk. A lisztet elkeverjük kevés vízzel, majd apránként felhígítjuk a narancsos mártással és felforraljuk. Ízesítjük sóval, borssal, pezsgővel.
A közben elkészült kacsa levéről lemerjük a zsírt és a pecsenye levét is a mártásba öntjük.
A kacsát feldarabolva elrendezzük egy előmelegített tálon. A negyedik narancsot hosszában ketté, majd 2-3 milliméter vastag szeletekre vágjuk. Ezekkel a szeletekkel és a meghámozott narancs szétszedett gerezdjeivel körülrakjuk a kacsát. A mártást külön csészében adjuk hozzá.

Gyömbéres teasütemény


Hozzávalók:
6 dkg vaj
14 dkg porcukor
2 tojás
36 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
reszelt gyömbér

Elkészítés:

A vajat, a cukrot, a tojást és a reszelt gyömbért alaposan kikeverjük. A lisztben elkeverjük a sütőport és hozzáadjuk a tésztához. Jól kidolgozzuk.
Lisztezett deszkán kinyújtjuk és változatos formákra kiszaggatjuk.
Kivajazott tepsire tesszük és megszárítjuk. Azután lassú tűzön sütjük.

Banános gyümölcskenyér

  • Hozzávalók :
  • 12,5 dkg vaj vagy margarin
    15 dkg porcukor
    1 cs. vaníliás cukor
    10 dkg liszt
    5 dkg étkezési keményítő
    ½ cs. sütőpor
    4 tojás
    2 ek. rum
    2-3 banán
    aszalt gyümölcsök ízlés szerint
  • Elkészítés :

    A banánt megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk.
    A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. A tojásokat egyenként dolgozzuk bele a tésztába.
    Apránként hozzáadjuk a lisztet és a rumot, majd belekeverjük a banánt és az aszalt gyümölcsöket is.
    Kivajazott őzgerinc formába töltjük és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 45-50 percig sütjük.
    Néhány percig hagyjuk a formában hűlni, majd rácsra borítjuk és megvárjuk, míg teljesen kihűl.
    A tetejét porcukorral meghintve szeletekre vágva tálaljuk.

Fahéjas korong

Hozzávalók :
  • 30 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 20 dkg Liga vaj
  • 1 tojás
  • 2 dkg étcsokoládé
  • 12 dkg cukor
  • 1 kiskanál őrölt fahéj
  • bevonáshoz:
  • 10 dkg étcsokoládé
A lisztet a sütőporral, a cukorral, a tojással, az őrölt fahéjjal, a reszelt csokoládéval és az olvasztott (de nem forró) margarinnal omlós tésztává gyúrjuk. Lisztezett deszkán kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk, majd pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A korongokat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és előmelegített sütőben közepes lángon kb. 10 perc alatt aranybarnára sütjük. A sütőből kivéve a korongokat gőz felett megolvasztott étcsokoládéba mártjuk. Ha a csoki megdermedt, máris kínálhatjuk.
1-2 kiskanál étolajat szoktam még a csokoládéhoz keverni, így a máz folyékonyabb lesz, s ha megdermed, szép fényes.

2010. november 26., péntek

Kókuszos habcsók

Hozzávalók:

• 3 tojásfehérje
200 g porcukor
220 g kókuszreszelék
• 1 tk. reszelt narancshéj
• 1 tk. citromlé
• csipetnyi só



Elkészítés:

A sütőt 140 fokra előmelegítjük, a tepsit pedig kibéleljük sütőpapírral.
A tojásfehérjét a sóval, cukorral és a citromlével kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a kókuszreszeléket és a reszelt narancshéjat.A masszából teáskanál segítségével kis halmokat
helyezünk a tepsibe.A habcsókokat kb. 20 perc alatt világossárgára sütjük.
A kikapcsolt sütő ajtaját félig nyissuk ki, és a habcsókot hagyjuk 30 percig hűlni.

Sárgabarackos csók

Hozzávalók:

• 25 dkg aszalt sárgabarack
• 20 dkg liszt
• 2 teáskanál sütőpor
• 10 dkg dió
• 8 dkg cukor
• 2 csomag vaníliás cukor
• 2 tojás
• 15 dkg puha vaj



Elkészítés:
Az aszalt sárgabarackot felaprítjuk, és összekeverjük a lisztel, a dióval, a sütőporral és a kétféle cukorral.
A vajat a 2 tojással krémesre keverjük, és hozzáadjuk a lisztes keveréket. Sütőpapírral bélelt tepsire dió nagyságú halmokat rakunk a tésztából.
Előmelegített sütőben, 180 °C-on kb. 11-12 percig sütjük.

Narancsos-mézes puncs

Hozzávalók:
1 liter tea
 2 dl méz
2 narancs leve
1 citrom
2 dl vörösbor
3 fahéjrúd
1 kiskanál ánizs
1 kiskanál szegfűszeg

Készítsünk erős teát, majd öntsük hozzá a bort, és facsarjuk bele az egyik narancs levét. A citromot, narancsot mossuk meg alaposan, vágjuk fel vékony cikkekre és adjuk a teához. Kanalazzuk bele a mézet és keverjük hozzá a fűszereket is. Forraljuk össze, vegyük ki belőle a gyümölcskarikákat és szűrjük le. Tálaláskor díszítsük gyümölcsdarabkákkal, és igyuk melegen.

Körtés-mézes oldalas

Hozzávalók:
70 dkg oldalas felszeletelve
3 darab körte
2 evőkanál méz
2 evőkanál szójaszósz
1 kiskanál mustár
1 kiskanál citrom leve
0,5 dl vörösbor
1 evőkanál frissen reszelt gyömbér

Keverjük össze a mézet a szójaszósszal, a mustárral, a citrom levével, kevés vörösborral és egy evőkanál frissen lereszelt gyömbér kézzel kifacsart levével. A húst kenjük be ezzel a mázzal, tegyük egy jénai tálba, és néhány óráig pihentessük a hűtőszekrényben. Ezután szeleteljük fel a körtéket és helyezzük őket a húsra. Előmelegített sütőben, fóliával lefedve süssük kb. 30 percig. Burgonyával, salátával tálaljuk.

Marharagu rókagombával

Hozzávalók 4-6 személyre:

1 kg marhalapocka
50 dkg vöröshagyma
1 teáskanál paradicsompüré
1 darab paradicsom
1 darab TV paprika
só, bors, borsikafű, pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
15 dkg rókagomba
1,5 dl vörösbor
olaj

A vöröshagymát finomra vágjuk, kevés olajon lepirítjuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és rövid ideig tovább pirítjuk. Beletesszük a kockázott paradicsomot és paprikát, megszórjuk pirospaprikával, utána adjuk hozzá a 1,5×1,5 cm-es kockákra vágott marhahúst. Megpirítjuk a húst, sózzuk, majd zúzott fokhagymával és borsikafűvel ízesítjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és addig pároljuk, míg majdnem teljesen puha lesz a hús. Akkor tesszük hozzá az előzőleg forró, sós vízben leforrázott rókagombát (azért érdemes leforrázni, hogy ne keseredjen meg!), és készre pároljuk a marharagut. A főzés legvégén adjuk hozzá a vörösbort, és egyet még forralunk rajta. Köretként kínálhatunk hozzá zsemlegombócot vagy akár galuskát is.

Mangómorzsa

Hozzávalók 4 személyre:

2 darab érett mangó
4 evőkanál kristálycukor
10 dkg liszt
10 dkg zabpehely
10 dkg Liga vaj
3 dkg barna cukor
csipet só
1 dl narancslé

Hámozzuk meg a mangókat, a húsukat kockázzuk fel. Tegyük a gyümölcsöt egy tűzálló tál aljára, szórjuk rá a cukrot, öntsük rá a narancslevet. Keverjük össze a lisztet a barna cukorral és a csipet sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott, szoba-hőmérsékletű vajat. Morzsoljuk össze kézzel a tésztát (ne álljon össze, maradjon morzsalékos állagú). Szórjuk rá a morzsát a mangóra, majd 180–200 fokra előmelegített sütőben süssük 30-35 percig, míg aranybarna lesz a teteje. 10 perc pihentetés után, langyosan tálaljuk.

Elkészítés: 15 perc
Sütés: 30 perc

Tipp: Még finomabb lesz, ha a morzsába reszelünk egy kevés friss gyömbért.

Édesburgonyás gnocchi szalonnával

Az édesburgonya zamata leginkább a sütőtökre, állaga a burgonyáéra hasonlít, most gnocchiban bizonyít.

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg édesburgonya
kb. 25-30 dkg liszt
1 tojás
15 dkg füstölt húsos szalonna
5 dkg mazsola
5 dkg mogyoró
3 dkg vaj
só, bors

Főzzük meg héjában az édesburgonyát, majd amikor langyosra hűlt, pucoljuk meg, törjük össze villával. Adjuk hozzá a tojást és annyi lisztet, amennyit felvesz, sózzuk. Gyúrjuk össze a tésztát, majd lisztezett munkafelületen sodorjunk belőle kígyókat. Ezekből vágjunk 2 cm-es darabkákat.
Kockázzuk fel a szalonnát, süssük zsírjára, majd adjuk hozzá a vajat, a mazsolát és a mogyorót, süssük őket tovább pár percig. Lobogó, sós vízben főzzük ki a gnocchikat, szűrjük le, majd keverjük el őket a feltéttel.

Tipp: Ha héjas mogyorót kapunk, 250 fokos sütőben süssük, míg elkezd pattogni, akkor vegyük ki, ezután könnyen lejön róla a barna hártya.

Elkészítés: 40 perc
Főzés: 15 perc

Gránátalmás-körtés csirke rozmaringgal

Hozzávalók 4 személyre:

1 egész tanyasi csirke
2 darab gránátalma
3 darab körte
fél dl száraz fehérbor
7-8 ág rozmaring
5 dkg Liga vaj
só, bors

Kenjünk ki vajjal egy sütőtálat. Mossuk és szárítsuk meg a csirkét, kenjük be a bőrét vajjal.
Sózzuk, borsozzuk, helyezzünk el benne 1 darab pucolt körtét. Tegyük mellé a rozmaringágakat, egyet-kettőt dugjunk be a csirke belsejébe. Pucoljuk meg, negyedeljük fel a többi körtét, és szedegessük ki másfél gránátalma magjait, ezeket szintén dobjuk a tálba. Öntsük alá a bort, fedjük le alufóliával, és süssük 1 órán át 160 fokon. Vegyük le a fóliát, süssük tovább 50-60 percet, még mindig 160 fokon, majd 15 percet 25 fokon. Amikor kész, szórjuk rá a maradék gránátalmaszemeket.

Ananászos csirkecurry

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg csirkemell filé
1 darab ananász
1 fej hagyma
1 darab citrom
1 dl húsleves
1 dl kókusztej
1 evőkanál madras currypor (enyhe)
friss korianderzöld ízlés szerint
3 evőkanál napraforgóolaj


Mossuk meg és kockázzuk fel a csirkemellet. Forrósítsunk fel 2 evőkanál olajat, enyhén pirítsuk meg benne az apróra vágott hagymát és a curryport. Adjuk hozzá a felkockázott húst, pirítsuk meg, majd öntsük rá a húslevest és a kókusztejet, sózzuk, ha szükséges (a leves sósságától függ). Főzzük, míg a csirke megpuhul, ekkor adjuk hozzá a megpucolt, felkockázott ananászt. Néhány percig főzzük, majd tálaláskor szórjunk rá friss korianderleveleket, és kínáljunk mellé köretnek jázminrizst.

Grapefruitos avokádósaláta

Hozzávalók 4 személyre:

2 darab avokádó
2 darab grapefruit
1 darab citrom
1 kis csokor snidling
só, bors
olívaolaj

Hámozzuk meg a grapefruitot, szedjük gerezdekre, húzzuk le a hártyát a gyümölcshúsról. Vágjuk ketté az avokádót, a magot emeljük ki, vágjunk belőle vékony szeleteket.
Húzzuk le a szeletekről a héjat, és csepegtessük meg citromlével, hogy ne barnuljon meg. Felváltva helyezzük el a tányérokon a grapefruit- és az avokádódarabokat, sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg olívaolajjal, vágjuk rá a snidlinget.

Elkészítés: 25 perc

2010. november 25., csütörtök

Gyümölcsös kalács



Hozzávalók:
10 dkg vaj
15 dkg cukor
3 tojás
10 dkg liszt
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál rum
30-35 dkg gyümölcs
Elkészítés:
Keverjük habosra a vajat a cukorral, a tojással. Adjuk hozzá a lisztet, a reszelt citrom héját, és végül a rumot.
Öntsük a masszát sütőformába, rakjuk ki a tetejét gyümölccsel és előmelegített, közepesnél melegebb sütőben süssük 20 percig.

Diós-csokis sütemény


Hozzávalók:
200 g vaj
200 g cukor
6 tojás sárgája
200 g dióbél
200 g csokoládé
125 g liszt
1 kk sütőpor
1 csipet só
6 tojás fehérje
Elkészítés:
A vajat, a cukrot és a tojássárgáját habosra verjük, hozzákeverjük az apróra vágott dióbelet, a lisztbe elkevert sütőport, a tojásfehérjét, a felaprított csokoládét és a sót. A tésztát kizsírozott sütőformába öntjük, és 150 fokon kb. egy órán át sütjük.

Spagetti gombás-padlizsános raguval



Hozzávalók:
1 nagy padlizsán
20 dkg gomba
1 fej hagyma

bors
kakukkfű
olívaolaj
1 cs. spagetti tészta
Elkészítés:
A tésztát sós vízben kifőzzük , leszűrjük, jól lecsepegtetjük. Közben elkészítjük a ragut. A hagymát finomra vágjuk, üvegesre pirítjuk az olívaolajon.
Hozzáadjuk a vékonyra szeletelt gombát. Barnulásig pirítjuk. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott padlizsánt, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük. Kevés vizet aláöntve, lassú tűznél 10-15 perc alatt puhára pároljuk.
Ha a ragu elkészült, a tányérokba osztott tésztára halmozzuk.

2010. november 18., csütörtök

Budai sütemény


Sokáig eltartható finom teasütemény recept, egy délutáni csevegéshez.
Hozzávalók:
25 dkg liszt
25 dkg cukor
1 tojás
fél citrom reszelt héja
 rum
A lisztből, a cukorból és egy tojásból tésztát gyúrunk, adunk hozzá egy fél citrom levét és reszelt héját, és aki szereti egy kanál rumot is tehet bele.
Egy nyújtó deszkán kinyújtjuk és kerek csipkés szélű szaggatóval kiszaggatjuk bármilyen formára. Kikent tepsibe tesszük a tésztát, majd megkenjük 20 dkg cukorból és 12 dkg mandulából főzött sziruppal. Minden sütemény közepébe egy szem mazsolát is tehetünk.
Közepes lángon megsütjük és kihűlt porcukorral megszórva tálaljuk.


Áfonyás teasütemény


Gyorsan elkészíthető finom gyümölcsös teasütemény recept, amely mellé egy gyümölcsös tea illik a legjobban.
Hozzávalók:
20 dkg margarin
20 dkg liszt
20 dkg áfonya
10 dkg cukor
3 tojás
fél tasak élesztőpor
1 citrom
 egy csipet só
A cukrot a margarinnal keverjük habosra, majd adjuk hozzá a tojást. A lisztet vegyítsük el az élesztővel, a sóval az és a reszelt citromhéjjal, majd apránként keverjük hozzá a krémhez. A friss áfonya szemeket forgassuk meg lisztben majd óvatosan keverjük bele a tésztába. Margarinnal kikent kis formákba töltjük a tésztát, és mérséklet tűzön 20 perc alatt készre sütjük. Egy tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült –e majd a formában hagyjuk kihűlni.


Csirkés krumplisaláta


Hozzávalók:
50 dkg burgonya
40 dkg csirkemell filé
30 dkg paradicsom
3 teáskanál citromlé
2 db pritamin paprika
1 nagy tubus majonéz
1 lilahagyma
1 teáskanál chili fűszerkeverék
1 teáskanál őrölt kömény
olaj
A csirkemellet vágd apró csíkokra, és olajon süsd meg. A burgonyát főzd puhára, majd melegen hámozd meg és szeleteld fel. A paradicsomot és a pritaminpaprikát aprózd fel. A majonézt, a felaprított hagymát és a fűszereket keverd össze. Végül a zöldséget és a húst tedd egy tálba, öntsd rá az öntetet, és tedd hűtőbe.

Sváb krumplisaláta


Hozzávalók:
5 evőkanál ecet
4 evőkanál olívaolaj
2 hagyma
2 dl húsleves vagy csontleves
1 kg burgonya
1 kígyóuborka
1 evőkanál mustár
snidling
bors
A krumplit alaposan mosd meg, és főzd meg héjában. Melegen hámozd meg és szeleteld fel.
Az uborkát gyaluld le. A krumplit és az uborkát keverd össze. A hagymát aprítsd fel, majd a levessel és az ecettel főzd fel, majd ízlés szerint sózd, borsozd. Ha felfőtt, keverd hozzá a mustárt és az olívaolajat. A snidlinget aprítsd fel. A zöldségeket keverd össze, és öntsd rá az öntetet. Tedd hűtőbe néhány órára.

Csirkés raguleves

Hozzávalók:
70 dkg csirkeaprólék
15 dkg borsó
15 dkg gomba
3 evőkanál olaj
2 sárgarépa
1 vöröshagyma
1 petrezselyemgyökér
1 evőkanál liszt
szárított petrezselyem
bors
A hagymát az olajon pirítsd üvegesre. A feldarabolt csirkeaprólékot add hozzá, majd sózd, borsozd, és önts rá két deci vizet.
Fedd le a tetejét, és párold puhára. A karikára vágott, megtisztított zöldséget add hozzá a húshoz, és szórd meg liszttel. Keverd alaposan össze, és öntsd fel vízzel. Forrald fel, majd tedd bele a zöldborsót és a gombát is. Sózd, borsozd, és hintsd meg a szárított petrezselyemmel. Néhány percig főzd, és már tálalhatod is.

Kelkáposzta-főzelék

Hozzávalók:
1 kg kelkáposzta
30 dkg burgonya
5 dkg liszt
2 evőkanál olaj
Az alaposan megtisztított kelkáposztát csíkozd fel, és a kockára vágott, meghámozott krumplival tedd egy lábasba. Annyi sós vízzel öntsd fel, ami éppen ellepi. Amikor már félig puha, a lisztből és olajból készített rántással rántsd be. Hagyd, hogy összeforrjon, és már tálalhatod is.

Mézes-sütőtökös csirke

Hozzávalók:
1 kg sütőtök
50 dkg csirkemell
4 dl leves kockából
3 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál méz
1 fej vöröshagyma
1 teáskanál szerecsendió
1 teáskanál gyömbérpor
curry
bors
A hagymát aprítsd fel, majd az olajon dinszteld meg. Szórd rá a csíkokra vágott csirkemellet, és pirítsd fehéredésig. Szórj rá curryt, és pirítsd még néhány percig. Ezután ízesítsd a többi fűszerrel is. Öntsd fel a levessel és add hozzá a darabokra vágott sütőtököt. Nagyjából fél óráig főzd fedő alatt - akkor jó, ha puha a tök. Végül add hozzá a mézet, és hagyd, hogy felforrjon.

Fűszeres sütőtök krémleves

Hozzávalók:
1 kg sütőtök
6 dl zöldségleves kockából
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál aprított koriander
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 piros chili paprika
1 babérlevél
1 evőkanál aprított gyömbér
bors
A sütőtököt hámozd meg, szedd ki a magját és vágd kisebb darabokra. A vöröshagymát és a fokhagymát aprítsd fel, majd az olajon dinszteld meg.
Szórd rá a gyömbért, a kimagozott, apróra vágott chilit, a koriandert, valamint a babérlevelet. Add hozzá a sütőtökdarabokat, és állandó kevergetés mellett süsd néhány percig. Öntsd rá a levest, forrald fel, majd addig főzd, míg a sütőtök megpuhul. Hagyd hűlni pár percig, vedd ki a babérlevelet, végül robotgéppel mixeld össze. Ízlésed szerint sózd, borsozd.

Kolozsvári rakott kacsa

 Hozzávalók:
1 kacsa
1 kg savanyú káposzta
20 dkg füstölt szalonna
1 gerezd fokhagyma
kevés rizsliszt
A kacsát kívül-belül sózd meg, és egy kevés vízzel és a fokhagymával párold puhára.
A szalonnát vágd vékony szeletekre, a felével bélelj ki egy tűzálló tálat, rakd rá a jól kinyomkodott savanyú káposztát, majd a kacsát, végül az egészet borítsd be a megmaradt szalonnával.
A kacsa főzőlevét sűrítsd be egy kevés rizsliszttel, ezután fólia alatt párold puhára az ételt, majd a fóliát levéve süsd pirosra.

Csirkecombok zöldségágyon római tálban


Hozzávalók:
50 dkg burgonya
15 dkg gomba
4 csirkecomb
2 sárgarépa
2 fehérrépa
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
olaj
bors
A római tálat áztasd be hideg vízbe legalább egy órára. A krumplit alaposan mosd meg, és héjával együtt főzd meg sós vízben. A csirkecombokat sózd, borsozd ízlésed szerint, és forró olajban süsd meg.
A krumplit főzés után hámozd meg, majd a gombával és a répákkal együtt karikázd fel. Rétegezd a tál aljára, és ízlésed szerint sózd, borsozd. Helyezd a húsokat a zöldségágyra, és szórd a tetejére a vöröshagymát, valamint a zúzott fokhagymát. Fedd le a tálat, és tedd be a hideg sütőbe. Nagyjából 200 fokon, 40 perc alatt párold meg a húst. Ezután vedd le a fedőt, és még 20 percet süsd, hogy megpiruljon. A zöldségekkel tálald.