Keresés ebben a blogban

2011. szeptember 15., csütörtök

Gyors sült csirke burgonyával – elfoglalt anyukáknak

Hozzávalók 4 személyre:

1,5-2 kilós csirke
1 citrom
6 fokhagymagerezd
néhány ág friss rozmaring, zsálya és kakukkfű
durva só
frissen őrölt fekete bors
kb. 1/3 csésze extra szűz olívaolaj
1 kiló burgonya ( apró szemű )

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra (lehetőleg légkeverésen). Csontozzuk ki a csirkét, de a hentest is megkérhetjük erre. Helyezzük a madarunkat egy tepsibe, és nyomogassuk le, hogy szép lapos legyen. Szórjuk meg citromlével a csirkét úgy, hogy mindenhova kerüljön belőle. Adjuk hozzá a friss fűszereket és a fokhagyma gerezdeket is, úgy hogy kerüljön belőle a madárkába is. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd hintsük meg olívaolajjal, hogy egyenletesen bevonja (kb. 3 evőkanálnyi).

Közben tegyünk fel forrni egy kisebb lábosban vizet egy kis sóval. Főzzük elő a megtisztított krumplit kb. 8 percig. Szűrjük le, majd tegyük vissza az edénybe, fedjük le és rázzuk jól össze, ettől a belseje könnyebb lesz. Helyezzük a csirke mellé a tepsibe, szórjuk meg ismét olajjal, illetve fűszerezzük sóval és borssal.

Fedjük be az edényt alufóliával, süssük 20 percig, majd vegyük le a fóliát, és öntözgessük meg a szafttal, ami keletkezett a tepsi alján. Süssük lefedés nélkül további 20 percig, amíg a bőre szépen megpirul.

Tipp: Ha a csirkét kifilézzük, fele annyi idő alatt elkészül. Bármilyen más fűszert használhatunk hozzá, illetve a krumpli mellé további zöldségeket is tehetünk. Tálaljuk friss salátával!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése